2020. október 31., szombat

Jennifer L. Armentrout alias J. Lynn-Várok rád sorozat

 Jennifer L. Armentrout alias J. Lynn

Várok rád 

1.


A ​19 éves Avery Morgansten, annak a bizonyos 5 évvel korábbi rettenetes, egész életét megváltoztató Halloween bulinak az emlékei elől menekülve, beiratkozik az otthonától több ezer kilométerre levő főiskolára. Amire azonban soha nem számíthatott volna, hogy éppen az a fiú kezd érdeklődni iránta, aki egyetlen pillanat alatt összetörheti Avery, gondosan felépített jövőjét.
Vannak dolgok, amiket meg kell élni…
Cameron Hamilton 190 centi magas, szikrázóan kék szemű, szívdöglesztő srác, akinek csodálatos képessége van arra, hogy elérje, Avery megint olyasmikre vágyjon, amikről úgy gondolta, hogy régen kiölték belőle. Nagyon nem jó ötlet összejönni vele. Ugyanakkor lehetetlen semmibe venni a feszültséget, amely kettejük között támad, és amely felszínre hozza Avery lényének, addig nem tapasztalt oldalait.
Vannak dolgok, amiket nem fojthatunk magunkba…
Amikor azonban Avery váratlanul fenyegető e-maileket és telefonhívásokat kezd kapni, már kénytelen szembenézni a múltjával, amit szeretett volna rejtve tartani. Van ugyanis valaki, aki nem engedi, hogy elfelejtse azt a bizonyos éjszakát, amikor minden megváltozott. Vajon sikerül végül feldolgoznia magában, hogy felszínre kerül ez a rettenetes igazság? És Cam mellette áll majd, hogy támogassa?
És vannak dolgok, amikért megéri harcolni…



2020. október 30., péntek

Jennifer L. Armentrout alias J. Lynn-Vetkőzik a tanú

 Jennifer L. Armentrout alias J. Lynn

Vetkőzik a tanú


Madison Daniels kölyökkora óta rajong bátyja legjobb barátjáért, Chase Gamble-ért. Mindenki úgy véli, tökéletes párt alkotnának, ám van két komoly probléma: egyrészt Chase megfogadta, soha nem kezd komoly kapcsolatot, másrészt négy évvel korábban, egyetlen éjszakára túllépték a barátság határát, és azóta állandóan civakodnak.
Madison bátyjának esküvőjén azonban mindkettejüknek részt kell vennie, ezért erre a hétvégére tűzszünetet hirdetnek az ifjú pár kedvéért. Ám a nyugalomnak vége, amikor kiderül, hogy szervezési hibák miatt két éjszakát kénytelenek összezárva tölteni egy nászutas-lakosztályban. Ráadásul sorra történnek a „balesetek”, amelyekkel a kedves család próbálja bebizonyítani, hogy a két fiatal közötti szenvedély másra is jó lehet, mint állandó harcra. Hacsak Madison és Chase előbb meg nem fojtja egymást…

Könyvespolc

2020. október 29., csütörtök

Kristin Harmel-A felejtés édes íze

 Kristin Harmel

A felejtés édes íze


„Az ​élet soha nem úgy alakul, ahogy tervezzük, hanem ahogy lennie kell.”

A frissen elvált Hope McKenna-Smith egyedül neveli tizenkét éves kiskamasz lányát, Annie-t, és az anyagi nehézségek ellenére is igyekszik életben tartani a családi cukrászdát, igaz, egyre fogyatkozó reménnyel. Mert bár az Esthajnalcsillag a turisták és a helybéli lakosok szerint is Cape Cod egyik legnépszerűbb helye, mégsem hoz annyi bevételt, amennyi elegendő lenne a megélhetéshez, a havi törlesztőrészletek kifizetéséhez.

Hope-ot kétségek gyötrik, hogy megérte-e a szülés miatt félbehagyni a jogi egyetemet, aztán évek múlva kiszállni a férjével közös vállalkozásból, és magára vállalni a családi hagyomány folytatását, az édesanyjától és a nagyanyjától tanult cukrászmesterséget. Ha szemet hunyt volna Rob félrelépése felett, ma is az ügyvédfeleségek biztonságos, kiszámítható életét élhetné.

Magányos küzdelmét nagyanyja, a francia származású Rose súlyosbodó Alzheimer-kórja is nehezíti. Aztán az idős hölgy egyik ritka tiszta pillanatában arra kéri, hogy utazzon el Párizsba, és derítse ki, mi történt a második világháború és a holokauszt idején elveszett családtagjaival. Hope, aki korábban mit sem sejtett nagyanyja múltjáról, vonakodva bár, de repülőre ül, aztán nyomozásba kezd a Fény Városában.

Keresése nyomán hetven éve eltemetett családi titkok, három világvallás ínycsiklandó süteményreceptekben megtestesülő hagyományai, és egy csodálatos, elpusztíthatatlan szerelem bukkan fel a múltból, örökre megváltoztatva a zárkózott és folyton tépelődő Hope egyhangú napjait.

Könyvvespolc



2020. október 28., szerda

Jennifer L. Armentrout - Komor elemek sorozat

 


Jennifer L. Armentrout
Dermesztő érintés 
2.


Minden ​érintésnek ára van.
Layla Shaw megpróbálja újjáépíteni darabokra hullott életét – ez nem könnyű feladat egy tizenhét éves lánynak, aki szinte teljesen biztos abban, hogy ennél rosszabbra már nem fordulhatnak a dolgok. Lehetetlenül vonzó legjobb barátja, Zayne reménytelenül elérhetetlen a számára, hiszen Layla csókjának titokzatos ereje kiszívná a lelkét. Az őrzők klánja mindig is megvédte a lányt, ám egyszeriben kiderült róluk, hogy veszélyes titkokat rejtegetnek. És Layla szinte gondolni sem bír Rothra, a pokolian dögös démonhercegre, aki úgy megértette őt, ahogy senki más tudná.
Ám a mélypont néha csupán a kezdet. Layla ereje ugyanis váratlanul változásnak indul, és kínzón csábító ízelítőt kap abból, ami mindig is tiltott volt a számára. Azután, amikor a lány a legkevésbé számít rá, Roth visszatér, és olyan híreket hoz, amik örökre megváltoztathatják Layla világát. A lány végre megkaphatja azt, amire mindig is vágyott, de mivel közben szó szerint elszabadul a pokol, és egyre csak gyűlnek az áldozatok, az ár talán magasabb, mint amit Layla hajlandó megfizetni…
„Armentrout új sorozata egész végig kiváló szórakozást kínál… A cselekményt egyenlő arányban pezsdíti a romantika és a feszültség.”– Kirkus Reviews

2020. október 27., kedd

Jennifer L. Armentrout-Komor elemek sorozat

 

Jennifer L. Armentrout-Komor elemek sorozat


Perzselő csók

1.




Az ​első csók az utolsó lehet.

A tizenhét éves Layla nem vágyik másra, csak normális életre. Szeretne beilleszkedni az iskolában, és rendes randira menni a dögös Zayne-nel, akibe egy örökkévalóság óta bele van zúgva. Az a gond, hogy Zayne úgy bánik Laylával, akár a kishúgával – ráadásul a lány élete csöppet sem normális. Layla félig démon, félig gorgó, és olyan képességekkel rendelkezik, mint senki más. És bár Zayne őrző, azaz a gorgók közé tartozik, akiknek feladata a démonok levadászása és az emberek védelme, Layla csókja megölne bárkit, akinek lelke van – beleértve Zayne-t is.

Aztán a lány megismerkedik Rothtal: a tetovált, pokolian szexi démonnal, aki azt állítja, hogy minden titkát ismeri. Layla tudja, hogy távol kéne tartania magát tőle, de nehéz ellenállni a kísértésnek, amikor ezzel a fiúval végre nem akadály a csókolózás. Ha megbízik Rothban, azzal végleg tönkreteheti az esélyeit Zayne-nél, miközben árulónak bélyegezheti az őrzők családja, akik felnevelték. Ám miután Layla egy erőszakos démon-összeesküvés kellős közepén találja magát, az ellenség csókja egyszeriben semmiségnek tűnik a közelgő világvégéhez képest.

Bónusz novellával Roth szemszögéből: Az ördög ügyvédje

Könyvespolc

 

2020. október 26., hétfő

Jennifer L. Armentrout - Titán sorozat

 Jennifer L. Armentrout 

Visszatérés

1.


A ​CSONTOS SEGGŰ VÉN MOIRÁK HALÁLRA RÖHÖGIK MAGUKAT…
Egy éve már, hogy Seth alkut kötött az istenekkel, és nekik adta az életét. Eddig minden tőlük kapott munka durva volt és véres – amivel neki nem is volt semmi gondja. Apollón azonban most valami egészen más feladattal bízza meg. Testőrt kell játszania, és a szabály: mindent a szemnek, semmit a kéznek. Csakhogy olyasvalaki számára, akinek egész életében gondjai voltak a szabályokkal, ezt nem is olyan könnyű betartani.
Josie el sem tudja képzelni, mit akarhat tőle ez az őrült, de nagyon szexi pasi. De nem sok jót ígér, hogy az otthonától távoli, épp csak elkezdett új életét Seth megérkezése a feje tetejére állítja, és egyenesen beledobja őt egy olümposzi méretű turmixgépbe. Josie-nak vagy teljesen elment az esze, vagy tényleg egy egyenesen a görög mitológiából megelevenedett szörnyeteg tör az életére.
Persze könnyen lehet, hogy mindennél nagyobb veszélyeket rejt majd az aranysárga szemű, titokzatos Sethtel való izzóan szenvedélyes kapcsolata.
MERT A TÖRTÉNELEM, ÚGY TŰNIK, MEGINT MEGISMÉTLI ÖNMAGÁT…

2020. október 25., vasárnap

Virna De Paul - A rossz testvérrel ágyba bújni

 Virna De Paul 

A rossz testvérrel ágyba bújni


Melina Parker-t ismét dobják, így az ágyban tapasztalatlan lány gyerekkori barátjához, Max-hez fordul segítségért, hogy megtanulja, miként lehet vadmacska a hálószobában.

Ám egy éjszaka más ágyába téved, és véletlenül Max ikertestvérétől, Rhys-től vesz szenvedélyes leckét.



2020. október 24., szombat

Tijan - Fallen Crest

Tijan 

Fallen Crest High

1.


Samantha élete egyik napról a másikra rémálommá válik. Nem elég, hogy a szülei épp válófélben, de kiderül, hogy a pasija a legjobb barátnőjével csalja. És mindezek tetejébe új „mostohatesókat” is kap a Kade fivérek személyében.

Mason és Logan Kade piszkosul gazdag, piszkosul jóképű és végtelenül öntörvényű. Samantha minden lányismerőse odavan a két bombapasiért. Akik hirtelen a lakótársai, és a családtagjai lettek.

Te mit szólnál hozzá, ha a város két legdögösebb pasija lenne a mostohatesód?

Tijan pikáns és letehetetlen kultsorozatának első része nemzetközi bestseller, a fiatal olvasók kedvence.

Indoljon a buli, költözzünk be a Kade fivérekhez!


Könyvespolc


2020. október 23., péntek

Robin Kaye - Rómeó, Rómeó

 

Robin Kaye 

Rómeó, Rómeó


Rosalie Ronaldi minden, csak nem konyhatündér…
Dominick Romeo azonban imád főzni, takarítani, elképesztően gazdag és jóképű.

Dominick Romeo Donald Trump brooklyni megfelelője, csak éppen rendes frizurája van, szuperül néz ki, és elképesztően gazdag. Egy este munkaruhában beugrik egy vontatókocsiba és hazafelé igyekszik, amikor meglátja a defektes kocsija mellett toporgó, spanyolul szitkozódó Rosalie-t. Felajánlja neki, hogy hazaviszi, és másnap megjavítja az autót. A lánynak fogalma sincs, hogy egy milliomossal beszélt meg randevút másnap estére, és Nick örül, hogy valaki végre önmagáért, nem pedig a pénzéért kedveli.
Rosalie tanácsadóként segít a csőd szélére sodródott vállalkozásokon, és az egyik új ügyfele pont egy olyan autókereskedés, melyre Nick is szemet vetett. A férfinak mielőbb színt kell vallania, nehogy a lány rájöjjön a titkára, de sehogy sem bírja rászánni magát.
Sok vicces fordulat után végre mindketten rájönnek, hogy az ég is egymásnak teremtette őket.



2020. október 22., csütörtök

Paige Toon - Egy darab a szívemből

 

Paige Toon 

Egy darab a szívemből


A munkájában sikeres Bridget igazán mozgalmas életet él: utazási beszámolók írójaként számtalan helyen megfordult, és bejárta a világot, azt a férfit azonban, akit teljes szívéből szerethetne, még nem találta meg. Úgy érzi, erre csak akkor van esélye, ha a szíve apró darabkáit, amelyeket élete során elosztogatott, vissza tudja szerezni egykori szerelmeitől. Kalandjait egy blogon dokumentálja, amelyből idővel könyvet szeretne írni, ám amikor szembesül a kiadók érdektelenségével, elvállal egy munkát, amely új útra tereli az egész vállalkozását.

Amikor Nicole Dupré váratlanul meghal, egy bestsellert és egy félkész folytatást hagy maga után – ennek a befejezésével bízzák meg Bridgetet. A lány hálás a lehetőségért, mert abban reménykedik, hogy így hasznos kapcsolatokra tehet szert a könyvkiadás világában, még akkor is, ha ez azt jelenti, hogy a nyarat Cornwallban kell töltenie, és Nicole gyászoló férjének, Charlie-nak az otthonában kell berendeznie az irodáját…


Könyvespolc



2020. október 21., szerda

Nalini Singh Egy világ – két faj – állandó küzdelem sorozat

 Nalini Singh 

Hűség és becsület

15.


A mentál-alakváltó világ megdöbbentő változáson esett át és most keresztúthoz érkezett. A Trinity Egyezmény az együttműködés új korszakát ígéri a különböző fajok és csoportok között. Ez egy reménysugár, amit megannyi kéz tart össze: rési ellensége, új szövetségesek, óvatos magányosok.
De az évszázados bizalmatlanságot és gyanakvásokat nem könnyű elfelejteni, és azzal fenyeget, hogy bármely percben széttöri belülről a Trinityt. Ahogy a rivális tagok versengenek a dominanciáért, káosz és gonoszság gyűlik össze az árnyékokban és egy elrabolt nő segélykiáltását mossa partra az óceán San Franciscóban, míg a Konzorcium gyilkos pillantását egy gyermek felé fordítja, aki a változás, a szerelem, az átható remény megtestesülése: egy gyermek felé, aki mentál… és egyben alakváltó.
Hogy megtalálják az elveszett és megvédjék a sebezhetőket, és megmentsék a Trinityt, senki sem lehet egyedül. Itt az idő a hűségre, ami átível különbségeket, amikor kötelékek szövődnek a szívekbe és lelkekbe, ismert és ismeretlen hősök állnak egymás mellett és tartják a védelmet. De a hűség és becsület lehetséges, mikor árulók rejtőzködnek köztük?



2020. október 20., kedd

Nalini Singh Egy világ – két faj – állandó küzdelem sorozat

 Nalini Singh 

A remény szilánkjai

14.


Perzselő hőség, hősies romantika, és lenyűgöző akció – New York Times, a széria két Nyíllal folytatódik, akik egy fagyos összeesküvésben találják magukat, ami mindhárom fajon átível…
Sérülten, egy sötét cellában ébredve, mentális képességeiket blokkolva Aden és Zaira tudta, meg kell szökniük. De mikor a halálos katonák kitörtek rejtélyes börtönükből, egy kemény, zord területen találják magukat, messze a civilizációtól. Az egyedüli reményük a túlélésre, hogy eljutnak egy alakváltó falka rejtett otthonába, ahol nem szeretik a kívülállókat.
És túl kell élniük. Egy árnyék ellenség célkeresztet ragasztotta Nyíl Osztag hátára, egy ellenség, akinek nem engedhették meg, hogy sikeres legyen halálos hadjáratában. Aden bármely vonalat átlépi, hogy megvédje embereit ebben az új jövőben, ahol még egy orgyilkos is reménykedhet egy életben a véren, halálon és fájdalmon túl. Zairának nincs ilyen reménye. Tudja, hogy túl sérült, hogy visszatérjen a szakadékból. Fő célja, hogy megvédje Adent, megvédje az egyetlen személyt, aki mindig visszament érte, nem számított, mi történt.
Ez alkalommal Aden szenvedélyes elhatározása talán nem lesz elég, mert az Elcsendesedés érzelmek nélküli jegessége nem ok nélkül létezett. Hanem az olyan erőszakos, őrült, véglegesen töröttek miatt… mint Zaira.



2020. október 19., hétfő

Nalini Singh Egy világ – két faj – állandó küzdelem sorozat

 Nalini Singh

A tél pajzsa

13.


Orgyilkos. Katona. Nyíl. Ez volt Vasic, mindig ez lesz. Lelke vérben úszik, tudata nehéz azok a dolgok miatt, amit megtett, az árnyékokban létezik, messze van a reménytől, amit faja majdnem meg tud érinteni, mintha nem ők fulladnának bele először a halálos fertőzés őrült gyilkolásába. Hogy megállítsák a halál hullámát, Vasicnak végre kell hajtania életének legegyszerűbb és egyben legnehezebb küldetését.
Hogy a mentál faj túléljen, a pszichéknek fel kell ébredniük…
Miután újraépítette életét az orvosi „kezelés” után, ami megerőszakolta az elméjét és elfojtotta képességeit, Ivynak el kellene futnia a feketébe öltözött Nyíltól, kinek fagyos, téli szemei vannak. De Ivy Jane soha nem azt tette, amit tennie kellett volna. Most küzd fajáért és ezért a Nyílért, aki élő pajzsaként működik, aki mégis azt hiszi, nem érdemel megváltást. De ahogy a világ sikító karmazsinba torkollik, talán Ivy heves akarata nem lesz elég, hogy megmentse Vasicot a hideg sötétségtől.

2020. október 18., vasárnap

Nalini Singh Egy világ – két faj – állandó küzdelem sorozat

 Nalini Singh

Éjfekete szív

12.




Egy veszélyes, illékony lázadó, kinek kezei vérfoltosak.
Egy nő, kinek teljes létezését kitörölték.
Egy szerelmi történet, mely annyira sötét, hogy talán széthasítja magát a világot.
Egy halálos ár, amit talán meg kell fizetni.
Az elszámolás napja itt van.

2020. október 17., szombat

Nalini Singh Egy világ – két faj – állandó küzdelem sorozat

 Nalini Singh 

Kusza szükség 

11.


Adria, farkas alakváltó és rugalmas katona, szakított a múlttal – ami kiszámíthatatlan szerelemben és háborúban. Most az új területen egy elsöprő komplikációval találja szembe magát: Riaz, a SnowDancer hadnagy hűséges egy makacs nőhöz, aki máshoz tartozik.
Riaz számára az Adria iránt érzett állatias vonzódása megdöbbentő árulás. Adria számára a férfi veszélyes, magányos farkas megjelenése több a szexualitásnál. Elemészti őt. Megrémíti őt. Azzal fenyegeti, hogy aláássa mindazt, amit az új életében felépített. De küzdelmük az egymás iránti vad kényszerrel vesztett csatának tűnik.
Az egyesülésük pokol… és két sérült lélek összekapcsolódása, akik megígérték egymásnak, hogy nincs elköteleződés, nincs kötődés, nincs kötelék. Csak gyönyör. Túl későn jönnek rá, hogy többet veszthetnek, mint elképzelték. Egy kataklizmikus mentál háborúba tartva, mely talán megváltoztatja a világ sorsát, olyan döntést kell hozniuk, ami talán
összetöri őket.




2020. október 16., péntek

Nalini Singh Egy világ – két faj – állandó küzdelem sorozat

 Nalini Singh

Az alfa csókja 

10.


Amióta a Mentálhálóról levált és a SnowDancer falkához csapódtak, Sienna Laurennek volt egy gyengesége. Hawke. Az alfa, aki veszélyes és megőrjíti.
Hawke megszokta, hogy egyedül van, amióta elveszítette nőt, aki a társa lehetett volna, De Sienna lenyűgözi a szívét még ha azt is mondogatja magának a férfi, hogy túl fiatal hozzá és nem fogja tudni kezelni a farkast.
Aztán Sienna megváltoztatja a szabályokat és hirtelen már nincs köztük távolság, csak a legintimebb csaták két ember között, akik eddig így nem akartak érintkezni. Mégis, amikor a nyers érzelmek viharában megosztják egymással a titkaikat, készen kell állniuk egy sokkal veszedelmesebb harcra.
Egy halálos ellenség pusztít a SnowDancerbe, elragadja tőlük mind azt, ami kedves, de Sienna legsötétebb titka az, ami végül veszélyezteti a falkát, az otthonát…és az alfát, akitől megremeg a szíve.

2020. október 15., csütörtök

Nalini Singh Egy világ – két faj – állandó küzdelem sorozat

 Nalini Singh

Bírósági nyilatkozat (Az udvarlás kinyilvánítása)

9,5.


A domináns alakváltó farkas, a SnowDancer hadnagya, Cooper nem a türelméről ismert. De amikor a félénk, szexi nő felé akar közelíteni, akit az életébe és az ágyába is akar, akkor fel kell használnia az összes türelmét, hogy a testét és a farkas felét is irányítani tudja…legalábbis addig, amíg meg nem győzi Gracet, hogy csak egy kicsit harap.
A SnowDancer falka egyik legalárendeltebb farkasa, Grace tudja, hogy az érzéki vonzerőből semmi jó nem származhat a nagy, rossz és csodálatos Cooperrel. Lehet, hogy újra és újra erotikus álmaiban szerepel, de nem adja meg neki az érintést és a nő tudja, hogy a valóságban a férfi túl veszélyes, hogy kezelni tudja. Aztán Cooper megváltoztatja az összes szabályt….





2020. október 14., szerda

Nalini Singh Egy világ – két faj – állandó küzdelem sorozat

 Nalini Singh 

Becserkészve 

9.



A SnowDancer falka nyomkövetőjeként Drew Kincaid kényes helyzetben van, mivel olyan alakváltók után vadászik, akik elvesztik az állati részük feletti irányítást – még ha ez azt is jelenti, hogy meg kell őket ölnie, ha túl messzire mentek. De az életében semmi sem készítette fel arra a csatára, amikor egy nő szívét kell megnyernie, aki lángra lobbantja a testét…és fenyegetést jelent a farkasa számára. Indigo Riviere hadnagy nem könnyen adja meg az érintés kiváltságát, különösen ha a szexről van szó – és a legutolsó személy, akivel érintkezni szeretne az odúban a legjátékosabb férfi. Minden azt mondja neki, hogy lépjen hátra, mielőtt a lángok elégetik őt…de nem számolt Drew akaratosságával.

Könyvespolc


2020. október 13., kedd

Nalini Singh Egy világ – két faj – állandó küzdelem sorozat

 Nalini Singh 

Az igazság kötelékei

8.


Max Shannon egy jó zsaru, az egyik legjobb a New York-i végrehajtóknál. Egy természetes pajzzsal született, ami megvédi őt a Mentál irányítástól és tudja, hogy milyen kevés esélye van a Mentál irányító erők miatt. Az utolsó ügyében, amire a legkevésbé sem számított egy Mentál Tanácsnok tanácsadója a célpont. És arra sem számított, hogy ez a nő a legintimebb módon érinti meg őt, miközben a Mentál kondicionálása a törés szélén áll.
Sophia Russo egy Igazság Mentál, olyan képességgel, hogy látja a férfiak és nők emlékeit, akiknek az elméje megbomlott. Max-vel való kapcsolata lenyűgözi a nőt, a fagyos szíve veszélyben van attól, hogy az iránti érzett érzelmei teljesen felolvasztják. De az elméje tele van más emberek rémálmaival, mások gonoszságával, a sötétség és fény határán áll, ami arra készteti, hogy a saját kezébe vegye az igazság szolgáltatást, bíróvá, esküdtszékké váljon és kivégzővé…




2020. október 12., hétfő

Nalini Singh Egy világ – két faj – állandó küzdelem sorozat

 Nalinin Singh

Újjászületés

7.


Amikor rátalált, öntudatlan volt, alultáplált, koszos, és nem emlékezett semmire. Csak annyi biztos, hogy veszélyes. A Shine alapítvány vezetőjeként Dev Santos népének legkényesebb titkai vannak birtokában, s éppen ezért az ő feladata, hogy kiiktassa az összes fenyegetést. Ez eddig sosem okozott számára problémát, sosem habozott... mígnem szembetalálja magát egy nővel, aki valószínűleg az ellenség legalattomosabb fegyvere.

Miután megfosztották az emlékeitől, és egy hidegvérű gyilkosság elkövetésére programozták, Katya Haas kétségbeesetten küzd a józan eszéért. Egyetlen reménye Dev. De hogyan várhatna bizalmat egy olyan embertől, aki minden valószínűség szerint egyben a következő célpontja is? Mert ebben a játékban valakinek meg kell halnia...

Figyelem: felnőtteknek szóló tartalom!


2020. október 11., vasárnap

Nalini Singh Egy világ – két faj – állandó küzdelem sorozat

 Nalini Singh

Megperzselve/ Branded by Fire (Psy-Changeling 6.)


Mercy, a Darkriver őrszeme nem érzi túl jól magát a bőrében: idegesíti, hogy rajta kívül szinte mindenki párosodott már. Mégis feláll a hátán a szőr, amikor a Snowdancer farkasfalka hadnagya, Riley Kincaid birtokolni próbálja. A helyzeten már csak ront, hogy nagymamája jóvoltából feltűnik két idegen.

Mikor egy briliáns kutatót elrabolnak, Mercy és Riley együtt kell dolgozzanak a fiatal férfi felkutatásán, mielőtt fogva tartói úgy döntenek, többé már nincs hasznukra. Közben arra is rá kell ébredniük, hogy talán a megadás nem csak egy halálos összeesküvést fedhet fel, de olyan nyers szenvedélyt is, mely mindkettejüket megperzseli.



2020. október 10., szombat

Nalini Singh Egy világ – két faj – állandó küzdelem sorozat

 Nalini Singh

Szabadulás (Egy világ – két faj – állandó küzdelem 5.)



Ashaya Aleine a látszat szerint a tökéletes mentál: rideg, érzéketlen és gyakorlatias. Ő a tudós, aki az egész mentál népet rabszolgasorba döntő implantátumot készíti. Valójában azonban elkeseredetten küzd, hogy megmentse a fiát, és szabaduljon a Mentál Tanács befolyása alól. De hiába menekül: nem biztonságba kerül, hanem egyenesen a halálos alakváltó mesterlövész karjaiba fut. Dorian Christensen húgát egy mentál gyilkos ölte meg. A DarkRiver őrszem nem tud ugyan leopárd alakot ölteni, de a vadállat benne él, és bosszúra szomjazik. Most mégis védelmeznie kell Ashayát és fiát. Dorian soha nem gondolta volna, hogy mentál iránt a gyűlöleten kívül mást is érezhet, de a szenvedély sokszor átírja a játékszabályokat.



2020. október 9., péntek

Nalini Singh Egy világ – két faj – állandó küzdelem sorozat

 Nalini Singh 

4. 

Feloldozás 


Clay Bennett falka nélkül, emberek között nőtt fel. Megpróbálta elfojtani leopárd énjét, de az a felszínre tört és embert ölt. A vérengzés után a fiú elvesztette egyetlen barátját, Talint is. A DarkRiver falka otthont és hivatást adott neki, de a lelkének fájdalmát, a bűnhődését nem tudta enyhíteni.

Talin McKade túlélte rettegéssel és szenvedéssel teli gyermekkorát. Régi rémálmaihoz azonban újabbak adódnak, amikor az utcagyerekek, akiket pártfogol, sorra tűnnek el. Talin szívének legfájóbb sebeit is hajlandó felszakítani, hogy megmentse őket: bár retteg a találkozástól, segítséget kér a legerősebb férfitól, akit valaha ismert.

Clay segít Talinnak, de közben szembe kell nézniük a közös múltjuk gyötrő titkaival is. Ha nem teszik, mindketten elveszítik az egyetlen dolgot, ami eddig életben tartotta őket.




2020. október 8., csütörtök

Nalini Singh Egy világ – két faj – állandó küzdelem sorozat

 Nalini Singh 

Csábító simogatás

3,5



A New York Times toplistás szerzője, Lora Leigh és legnépszerűbb írók, Nalini Singh, Erin McCarthy és Linda Winstead Jones különleges ajándékkal kedveskedtek az olvasóknak ebben az évben: szívmelengető ünnepi történetekkel jöttek megfűszerezve egy kis romantikával, paranormális kalandokkal és kifejezetten érzéki alakváltó érintésekkel. Négy új történetet mesél el, karácsonyi mesék és egy kis borzongás a hideg téli estékre…


2020. október 7., szerda

Nalini Singh Egy világ – két faj – állandó küzdelem sorozat

Nalini Singh

 Borzongás 3.



Judd Lauren mentálképességei gyilkolásra valók. A mentálhálón egy titkos osztag katonájaként iszonyatos dolgokat tett; most a farkas alakváltó falka odújában a Mentál Tanács végzetes tervének meghiúsítására használja erejét. Az Elcsendesedést azonban nem törheti meg, mert ezzel a környezetére szabadítaná gyilkos hajlamait. 

Brenna Shane Kincaid ártatlan farkas alakváltó lány volt, mielőtt egy sorozatgyilkos mentál elrabolta és megtörte az elméjét. Azóta látszólag felgyógyult, de a sérülések mélyebbek, mint ami a felszínen látszik. 

Kísérti a múltja. Juddhoz fordul segítségért, de bármilyen erős is közöttük a vonzalom, a rideg mentál nem tudja megadni a lánynak azt, amire a teljes gyógyuláshoz szüksége van.





2020. október 6., kedd

Nalini Singh Egy világ – két faj – állandó küzdelem sorozat

 Nalini Singh

Látomás 

2.



Az Elcsendesedés ridegségében élő Faith NightStar képessége még a mentálok között is különleges: a lány a jövőbe lát. De amilyen értékes a tehetsége, olyan sérülékeny az elméje. Sötét víziók gyötrik, vért és halált lát – és valami még fenyegetőbb dolgot: érzéki gyönyört. Márpedig őt a legkisebb érzelem is az őrületbe taszíthatja. 


Vaughn D Angelo a DarkRiver alakváltó falka tagja. Vadabb a többi falkatársánál, jaguár énje uralkodik rajta. A benne lakó macska pedig Faith-t szemelte ki prédájának, még akkor is, ha a vonzalma megölheti a lányt. Faith képességeit sok mentál a saját céljára akarja kihasználni. Ehhez irányítaniuk kell őt, és minden áron távol kell tartaniuk Vaughntól.

2020. október 5., hétfő

Nalini Singh Egy világ – két faj – állandó küzdelem sorozat

 Nalini Singh 

Vonzódás

1.


Sascha Duncan mentál. Mint fajának minden képviselője, ő is különleges mentális képességekkel rendelkezik és minden érzelmet, érzést száműzött az életéből. Sascha azonban más, mint népe többi tagja, és ezt a hibáját rejtegetnie kell.

Lucas Hunter alakváltó. Egyszerre ember és leopárd; az ösztönei, érzelmei és a falkája iránti szeretet vezérli.

A két faj eddig békében élt egymás mellett, most azonban háború fenyeget: egy mentál sorozatgyilkos szedi áldozatait az alakváltó nők közül. Lucas meg akarja találni a tettest, és ehhez Saschán keresztül szeretné megismerni az ellenség féltve őrzött titkait. Van azonban valami ebben a látszólag jéghideg lányban, ami lenyűgözi a férfiban lakó vadállatot. Csakhogy ez a vonzódás mindkettőjük vesztét jelentheti.




2020. október 4., vasárnap

Nalini Singh Egy világ – két faj – állandó küzdelem sorozat

 Nalini Singh 

A bűn suttogása 0,6


San Fransisco lakóit egy erőszakos banda fenyegeti... egy banda, akiknek fogalmuk sincs, kik is uralják valójában a várost, és meddig hajlandók elmenni, hogy megvédjék. A DarkRiver falka leopárd alakváltói már régen kiharcolták maguknak a várost, mint kizárólagos területüket, és vad dühvel fognak harcolni, hogy megvédjék a lakosságot.
Emmett egyike a halálos leopárd őrszemeknek, és sosem félt harcba szállni azért, ami az övé - különösen most, hogy megismert egy emberlányt, Riát. 
Attól a perctől kezdve Emmett fejében mindössze egyetlen szó jár, a leopárdja megfeszülten csupán egyetlen dolgot ismételget: enyém. 
Birtokló, domináns, érzéki: Ria még sosem találkozott hozzá hasonlóval. A szexi leopárd alakváltó felhevíti az érzékeit, a csókjaitól elolvad, és az érintése függőséget okoz... 

Figyelem: felnőtteknek szóló tartalom!

2020. október 3., szombat

Nalini Singh Egy világ – két faj – állandó küzdelem sorozat

 Nalini Singh 

A csábítás hangja/ Beat of temptation 

rajongói

0,5



Közeleg a karácsony, és a fiatal Tamsyn egyre kétségbeesettebb. Nate, a falka őrszeme különleges helyet foglal el a szívében, de lévén idősebb és tapasztaltabb, nem akarja még azelőtt kiszolgáltatni Tammyt párzási kötelék szenvedélyességének, vadságának, a bennük élő leopárdok ősi ösztöneinek, mielőtt igazán élhetett volna. Ezzel csak az a baj, hogy Tamsyn pontosan tudja, mit akar, és hogy hogyan érheti el...


Könyvespolc

2020. október 2., péntek

Laurelin Paige - Megtalállak még sorozat

 Laurelin Paige

Rád találtam 3.


Hudson Pierce és Alayna Withers szerelme ismét veszélybe kerül. A múlt sötét titkai felszínre törnek, megállíthatatlanul maguk alá gyűrve az örök harcban élő párt. Ahhoz, hogy végleg legyőzzék az ártó démonokat, és szerelmük beteljesülhessen, kapcsolatuknak túl kell élnie az eddigi legnagyobb megrázkódtatást; Hudson Pierce ugyanis veszélyes titkokat őriz, amelyek ha kiderülnek, semmi sem lesz már olyan, mint azelőtt volt… sőt Laynie talán még azt is megbánja, hogy a szívére hallgatott, és úgy hitte, hogy a sors egymásnak szánta őket.



2020. október 1., csütörtök

Laurelin Paige - Megtalállak még sorozat

 




Laurelin Paige

Sehol se talállak 2.



Alayna ​Withers sötét titkot őriz: megszállottjává tud válni annak, akit megszeret. Titokban szemmel tartja, megszerzi a híváslistáját, kilesi az e-mailjeit. Hudson Pierce multimilliomos szépfiú úgy hat rá, akár a legkeményebb drog. Kettőjük kapcsolatát a szenvedély és a testiség hatja át, de Alayna többre vágyik. Szerelmet, bizalmat, megbecsülést akar. Hudson azonban próbára teszi a türelmét, és amikor a lány úgy határoz, hogy megkörnyékezi az egyetlen nőt, aki látszólag mindenkinél jobban ismeri Hudson múltját, sötét, vad és veszélyes területre téved. És a tét immár nem csak Hudson szerelme…

Laurelin Paige a The New York Times, az USA Today és a Wall Street Journal bestseller-szerzője.
-A Fixed-sorozat eddig több mint 1 millió példányban kelt el csak az USA-ban
-Az első rész 12 országban jelenik meg közel egy időben
-Az Amazon adatai alapján a tavalyi év 7. legnépszerűbb könyve
-A People Magazine szerint a 10 legkeresettebb könyv egyike
-A Goodreads oldalán az írónő regényei 100 000-nél is több jó értékelést kaptak




AXEL MUNTHE - SAN MICHELE REGÉNYE

  AXEL MUNTHE - SAN MICHELE REGÉNYE   Axel Munthe önéletrajzi ihletésű műve, a San Michele regénye sokak emlékezetében fényesen ott ragyog m...