2023. július 27., csütörtök

BARRY STRAUSS - SPARTACUS HÁBORÚJA

BARRY STRAUSS - SPARTACUS HÁBORÚJA

 


Kr. ​e. 73-ban addig soha nem látott eseménysorozat vette kezdetét a Római Birodalomban. Egy kisebb csoport gladiátornak sikerült megszöknie a Vezúvtól nem messze fekvő szálláshelyéről; fegyverzetük ekkor még nem volt több pár, helyben zsákmányolt konyhai eszköznél. A vezetőjük viszont rendkívüli személyiségnek bizonyult: Spartacus. Annyira rendkívüli, hogy alakja köré legendák szövődtek, amelyek mind a mai napig hatnak; később forradalmárok indultak a neve alatt harcba, és hollywoodi szuperprodukció is készült róla.

Spartacusnak ezzel a szökött gladiátorokból, rabszolgákból és egyéb lázadókból álló, egyre növekvő seregével két évig sikerült sakkban tartania a Római Birodalmat, egymás után mérve vereséget az ellene küldött római seregekre. Rendkívüli taktikai és vezetői képességekről tett tanúbizonyságot, amelyeknek köszönhetően többször is sikerült reménytelennek tűnő helyzeteket megfordítania. A római politikai-katonai elit kezdetben bénultan és értetlenül állt az események előtt. Végül Spartacus méltó ellenfélre akadt Crassus személyében, aki az egyik legambiciózusabb és egyben legcinikusabb római vezető volt.


Ebben a könyvben minden benne van, amit Spartacusról tudni lehet. A szerző, aki az ókor neves kutatója, a fennmaradt források teljességére alapozva élvezetesen és részletesen meséli el a rabszolgafelkelés drámai két évének a történetét. Sőt még ennél is többet, mert eközben Spartacus seregét követve bejárjuk szinte egész Itáliát, és sok mindent megtudunk a római állam és társadalom működéséről, gallokról, thrákokról, Róma háborúiról, a gladiátorok életéről. A könyv külön erőssége Spartacus és Crassus plasztikusan megrajzolt alakja. A Spartacus háborúja élvezetes olvasmány a tágabb közönség és az ókori témákban járatos szakemberek számára egyaránt.


Könyvespolc

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

AXEL MUNTHE - SAN MICHELE REGÉNYE

  AXEL MUNTHE - SAN MICHELE REGÉNYE   Axel Munthe önéletrajzi ihletésű műve, a San Michele regénye sokak emlékezetében fényesen ott ragyog m...